Üdv újra!
Meghoztam a fejezetet :) nem lett valami izgi, de a következő az lesz! ;) Sietek a megírásával!
Jó olvasást! :*
xoxo A
Újra átéreztem mindent. Egyszerűen felemésztett. Minden olyan volt mint akkor. Egy szempillantás alatt pörgött le az a pár hónap. Mindenem fájt. Egyszerűen mozdulni sem bírtam. Szörnyű volt.
Már egy ideje feküdhettem összekuporodva a földön, az egereket itatva, amikor valaki bejött a szobámba. Leguggolt mellém és elkezdte simogatni a hátam. Amikor megfordultam és kinyitottam a szemeimet, és meglepődtem. Abba hagytam a sírást és letöröltem a könnyeimet. Csak a szipogásomat lehetett néha hallani.
-Gyere velem. Elviszlek valahova. Nem hagyhatlak itt.-bólintottam egyet, és már a felállással próbálkoztam.
-De..Niall, és.. A focimeccs...- dadogtam, és hangom is alig volt.
-Nyugi. Elintéztem. Nem haragszik. Elvitte Louist.- aranyosan rám mosolygott. Én pedig bíztam benne. Nagy nehezen összeszedtem magam- igaz ő is segített nekem- és lementünk. Furcsa módon nem volt senki sem a házban. - Flora jó helyen van. A többiek pedig a dolgukon. Ne izgulj. Gyere.- kicsit megijedtem, hogy a fel nem tett kérdésemre válaszolt. Habár nyilván való volt, hogy érdekelt a hollétük. Miután bólintottam egyet a kijelentésére, folytattuk tovább az utunkat az autóhoz. Az út nem volt több 20 percnél. A ház ami előtt megálltunk, gyönyörű volt. Egy nagy birtokon volt, a város szélén, nem mondanám modern építésűnek, viszont én imádtam. Egyből beleszerettem.
-Ez a te házad?- ez volt az első mondatom felé, amióta elhagytuk a szobámat. Ő helyeslően megrázta a fejét, de nem szólt semmit.
Nem értettem, hogy egy húszas éveiben járó gyereknek miért van egy akkora háza amiben egy nagy család is simán elférne. Miután kicsodáltam magam, követtem a ház tulajdonosát. Nem voltam nagyon lemaradva tőle. Csak pár lépésre. Így legalább volt lehetőségem megfigyelni. Göndör fürtjei össze vissza álltak, és minden lépésénél ugrottak egyet. Szegénykém kis csámpás volt. De olyan aranyos volt. Megmosolyogtatott.
Amikor beértünk a házba még inkább elállt a lélegzetem. Egyszerűen gyönyörű volt a látvány. Egyáltalán nem így képzeltem el Harry villáját. Inkább gondoltam modernnek mint "klasszikusnak".
-Gyere körbevezetlek, utána meg menjünk aludni.- megfogta a kezem és gyengéden húzni kezdett. A földszintből az agyamban annyit tudtam elraktározni, hogy hol van a lépcsőfeljáró, a konyha és a nappali. A többi az már számomra labirintus volt. Habár a fölső szintből sem maradt meg sok minden. Csak Harry szobája, az ideiglenes szobám és a fürdő.
Már éppen mentem volna a szobámba aludni amikor is Hazza utánam szólt.
-Várj! Adok valami pizsi félét!- én megálltam ő pedig eltűnt egy helyiségben. Gondoltam valami gardróbféle. Nemsokára pedig előjött a kezében egy pólóvan és egy boxerrel. - Remélem jó lesz. Vagyis inkább nem lesz olyan nagy..- lesütötte a fejét és a sötétségtől nehezen de láttam hogy elvörösödött. Kis aranyos volt. Kivettem a kezéből a ruhákat, és már indultam is a szobába.
-Köszönöm! Mindent!- hirtelen visszafordultam és nyomtam az arcára egy puszit. A reakcióját nem vártam meg. Inkább begyorsítottam. Gyorsan átöltöztem, az ágy végében lévő ruhás ládára lepakoltam a ruháimat és bebújtam az ágyba. A kérdések pedig elárasztották az agyom. Vajon mi lesz holnap az orvosnál? Félek. Alapból utáltam a CT. És még vezetnem is kell reggel.. Harryről pedig nem is beszélve. Annyi mindent megtudott ebben a pár napba.. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is elmondom valakinek a történetemet. Vajon jól döntöttem, hogy elmondtam neki? Nem fogja másnak is elmondani? Egyszer úgy is el kell mondanom a fiúknak. Pláne Liamnek. Tudniuk kell... De nem tudom, mikor.. Erre sem voltam felkészülve.. Bárcsak el tudtam volna titkolni. Az lett volna a legjobb... El tudtam volna kerülni a sajnálatot.
...
Hiába próbáltam aludni, nem ment. Kimásztam az ágyból és a lábaim megindultak kifelé a szobából. Fel sem fogtam igazán, hogy hova is megyek, csak akkor amikor már a cél előtt álltam. Harry szobája előtt. Kopogtam, és vártam.. De hogy mire..? Biztos, hogy aludt.. De én vártam. De nem kellett sokáig mert egyszer csak kinyílt az ajtó. Akkor már nem volt visszaút.-Hogyhogy nem alszol?- meglepődött.
-Nem tudok..- eléggé halkra sikeredett. Reméltem megértette..
-Én sem..- kicsit meglepődtem.
-Miért nem?
-Nem tudom. Egyszerűen nem engednek a gondolataim. De inkább gyere be! Ne álldogáljunk az ajtóban.- bólintottam egyet és bementem hozzá.- Helyezd magad kényelembe.-rámutatott az ágyára, én pedig egyből bebújtam a takaró alá.
-Harry..-halkan suttogtam hozzá amikor már ő is befeküdt az ágyba.
-Hm?
-Nagyon szép a házad..
-Köszönöm. Csak az a baj, hogy nem tudok itt sok időt. Pedig nagyon szeretek itt lenni.- A hangjában volt egy kis szomorúság.
Ezek után nem nagyon beszélgettünk csak feküdtünk egymással szemben és bámultunk ki a fejünkből. Vagyis csak úgy tűnt. De az agyam végig kattogott. Olyan sem fordult még elő, hogy ennyire csöndben meredünk egymásra. Már majdnem elaludtam amikor eszembe jutott valami.
-Harry..!- ismét halkan beszéltem magam elé.- Hogy-hogy ekkora házad van?
-Hát.. ezt így nehéz elmagyarázni. Sőt.. Nem is nagyon lehet. Amikor megláttam akkor láttam magam előtt egy képet. A feleségemmel-akinek az arcát nem láttam- ültem a teraszon egy hintaágyban, és néztük ahogy a fiunk a fűben játszik. És hát muszáj volt megvennem. Az az egész olyan.. Normális volt...Tetszett. És ez valahogy egy reményt adott, és nem hagyhattam hogy elszálljon..
-Remélem az általad látott kép egyszer valóra válik.
-Én is..- szinte csak suttogta.- De most inkább aludjunk.-odahajolt hozzám és adott egy puha puszit az arcomra. Kissé zavarban voltam, de bólintottam.
Nem kellett sokat várnom, arra hogy elaludjak, mert amikor elfordultam Harry átölelt és a karjai közt valahogy biztonságban éreztem magam.
...
Reggel halk horkolásra, és a telefonom csörgésére keltem. Kicsit sokáig tartott megtalálnom a telefonomat, de végül sikerrel jártam. A kijelzőn villogó névvel nem foglalkoztam, csak a fülemhez vettem.
-Hallo?
-Agn! Gondolom most keltél fel. Szerencséd, hogy ismerlek, ugyanis sejtettem hogy nem állítottál órát. Egy óra múlva a házad előtt! Ne késs! 5 perc múlva újra hívlak! Puszi!- Válaszomat meg se várta drága barátosnőm ugyanis rám csapta a telefont.
-Ki volt az? És hány óra?
-Flora.. És hajnali 4 van. -kisebb nagyobb fintorral az arcomon beszéltem, ugyanis korán volt. Nagyon korán. Harry nyögött egyet és beleverte a fejét az egyik párnába.
-Akkor most fel kell kelnünk?- olyan volt Harry mint egy kisgyerek.
-Te aludj csak.- már az ágyból kimászva mosolyogva figyeltem a göndör alvótársamat.
-És hogy mész el a házadig?
-Taxival.
-Na tudod kivel szórakozz. Nem foglak egyedül elengedni.
