XIII. Fejezet

Üdv.!

Itt is van a fejezet. Kicsit rövid, de szerintem eseménydús. Átolvasni nem volt időm, de remélem nincs benne sok hiba. Javítani holnap fogok. Az új rész talán a héten. Bízok benne, hogy tetszeni fog. :) A komentek miatt nem haragszok meg ;) 

Jó olvasást!

xoxo A.

Amikor megláttam a vendégemet, kicsit meglepődtem. nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megtalál. Viszont nagyon örültem neki.
-Flora!-egyből a nyakába borultam. -Hogy-hogy itt vagy? Nem mintha baj lenne.
-A mamád küldött. Nem maradok sokáig. Még ma vissza kell mennünk.
-De miért?- egyszerűen nem értettem, miért nem tudtak az otthoniak felhívni.- miért nem hívtatok? Vagy írtatok SMS-t?
-Mi írtunk is ,meg hívtunk is. De mivel nem válaszoltál, ezért kénytelen voltam eljönni érted. Holnap ellenőrzésre kell menned. - az utolsó mondatot olyan halkan mondta hogy még n is alig hallottam, pedig előtte álltam. És amikor felfogtam mit is mondott, hirtelen ledermedtem.
-Basszus azt elfelejtettem. Mikor indulunk? 7re már ott kell lennem. Úristen. Teljesen kiment a fejemből.
-Szia Flora!- Liam sétált be Niall mellett az ajtón.- Mi járatban? Találkoztál már a mi kis Írünkkel?
-Szia Liam! Hát az az igazság, hogy ő engedett be. de ennyi.- gyorsan kikerülte Liamet, és oda ment Niallhöz. -Flora vagyok, Agn barátnője, Párizsból.
-Szia! Én Niall. Hova kell menned Agni?
-Hát nekem.. Párizsba.. Sürgősen.. Mert.. Ő.. Orvoshoz kell mennem.-nem voltam biztos abban, jó ötlet lenne-e ha elmondanám a teljes igazat. DE úgy gondoltam hogy még nem jött el az ideje. - Flor! Kocsival jöttél ugye? Mert én vezetek, és fél 5kor indulunk!
-Hát ami azt illeti azzal jöttem, de gondoltam még ma megyünk.
-Nem. Az estét még itt kell töltenem. Mert még dolgom van.
-Hát rendben. -vállat vonva, levetődött egy székre. Ugyanis a konyhában voltunk.
-Várjál csak. Orvoshoz? Minek?- Liam kicsit értetlen fejet vágott.
-Jaj csak egy rutin vizsgálat. Csak az a baj, hogy nagyon nehezen lehet időpontot kérni, és már 2 hónapja kértem. Áttenni pedig lehetetlen.
-Oh. Értem. Amúgy Harry hol van?
-Őszintén? Fogalmam sincs. Ma nagyon furcsa volt velem. De nem értem hogy miért. Mintha megbántottam volna valamivel. Pedig tudtommal nem.. Itt is hagyott.
-Ez a gyerek.. - fejét rázva kiment a helyiségből. Ezalatt az egy hét alatt nagyon összeszoktunk. Olyanok vagyunk mint akik együtt nőttek volna fel. Piszkáljuk egymást, de tudjuk, ha bármi baj van, akkor számíthatunk egymásra.
-Agn! Nem szeretnél körbevezetni?- barátnőm bökögette meg a vállam. Mivel a ház még nem nagyon volt készen, ezért csak nagyjából tudtam körbevezetni. Az utolsó helyiség volt a gardróbom. Nos az tele volt. lehetett benne találni rengeteg desingner cuccokat, sport felszereléseket, cipők minden féléjéből minimum egyet, és még rengeteg dolgot ami egy gardróbba kell. Na és persze a helyiség kellős közepén egy óriási kanapé volt. Pihe puha rózsaszín. Nos mi oda le is vágódtunk.
-Na mesélj csak.! Miért is "haragszik" rád Harry? Mi is a programod mára?
-Nos hát az az igazság, hogy tegnap Niall megkért, hogy menjek vele, és a barátaival egy Derby meccsre. És hát gondolom ezen.  DE hogy pontosan miért az rejtély. Már este is furcsán viselkedett velem.
-És honnan tudta, hogy szereted a focit?
-Háát.. Egyik délután a 1D házban voltam a srácokkal, és ők kimentek a konyhába. Én pedig kapcsolgattam a tv-t. Pont ment a Manchaster City - Chelsea. És hát kicsit nagyon beleéltem magam. Szerencsémre nem a szurkolói oldalam jelentkezett, hanem a "fociszakértő". És hát amikor pont a játékvezetőt szidtam, és annak döntéseit, megjelentek mindannyian kivéve Zaynt-t- ez egy másik történet- mert nem értették, kivel is kiabálok. Gondolom azt hitték, hogy az előbb említettel veszekszek.
-Te összevesztél Zaynnel?
-Nem is voltunk jóba. Már egyből nekem támadt és elhordott mindennek. -kicsit elhúztam a számat.
-Az durva. Ki gondolta volna.
-Agni!- Louis visítására lettünk figyelmesek, és a hang egyre közeledett.-Hát megvagy! Már mindenhol kerestelek. Niall üzeni, egy óra múlva indultok. Én is mennék.. De nem mehetek..- lebiggyesztette a száját.- Niall nem engedi. Na de mindegy. - hirtelen eltűnt a szomorúság az arcáról. - Te érezd jól magad.- egy kacsintás után kiment.
-Hát akkor készülj!- Flora tenyereit összecsapva adta ki az utasítást.
Az öltözködést nem vittem túlzásba. Egy ujjatlan fekete felsőt vettem fel egy szürke hosszított derekú farmert amibe hanyagul bele is tűrtem pólót. Cipő terén pedig egy párducmintás Air Max-re esett a választásom. Elég hamar elkészültem. Közben a Párizsi dolgokról beszélgettem a barátnőmmel. Pont amikor indulni akartam, Harry viharzott be a szobámba. Az arcáról csak az összezavarodottságot tudtam leolvasni.
-Beszélnünk kéne.!- a cipőjét bámulva beszélt hozzám.
-Rendben. Mondjad.!- kíváncsi voltam, ugyan miről szeretne beszélni.
-Akkor.. szerintem én lemegyek.- Flor össze vissza mutogatott majd kiment a szobából. Én pedig fogtam magam és leültem török ülésbe a szőnyegre. Harry egy kicsit habozott, de ő is követte példámat, és leereszkedett velem szembe.
-Mit titkolsz?- kerek perec feltette a kérdését, csakhogy nem értettem mire is gondol.
-Tessék? Ezt hogy érted?
-Miért kell holnap orvoshoz menned? Az igazat! A fiúk mondták hogy valami nem stimmel. Én eljöttem kiszedni belőled.-Ledermedtem. Nem gondoltam volna, hogy ő lesz az aki először jön kérdezősködni. Pláne az aznapi viselkedése után. Szó szerint bunkó volt velem. - Kérlek mondd el..!- A szemeiben kíváncsiság és félelem volt. Szerintem. Levegő után kezdtem kapkodni, ugyanis senki sem tudott róla csak azok akik abban az időben velem voltak.
-Megígéred, hogy nem mondod el senkinek?- bólintott egyet. Ahogy én is tettem utána. Egy mély levegő után pedig belekezdtem. Visszaút már nem volt.- Az egész másfél éve kezdődött. 16,5 voltam. A menzeszem nem jött meg 4 hónapig. Én pedig féltem. Nagy nehezen sikerült rávennem magam, hogy menjek el orvoshoz. Szerencsém volt. Ha lehet annak nevezni. Mint az orvosnál egyből kiderült, daganat volt az egyik petefészkemben. Ha egy hónapot vártam volna, akkor a másikra is átnyúlhatott volna. Szerencsémre ez nem következett be. Ugyanis a vizsgálatokról vizsgálatokra kórházból  kórházba járkálások után megműtöttek. Kivették azt a részt amit megtámadott a daganat. Ez még csak a kezdet volt. Ezután jött csak a neheze. A kemoterápia. Fél évig minden második héten a kórházban voltam délutánonként. Volt, hogy reggel nem bírtam kimászni az ágyból, annyira elgyengített. Parókát hordtam, ugyanis a harmadig heti kezelés után csomókba hullott ki a hajam. És azt a fájdalmat amit azalatt az idő alatt átéltem, azt senkinek sem kívánom. Egyszerűen borzasztó volt. A lelki meggyötörtségről ne is beszéljünk. Pszichológushoz jártam, ugyanis azokat amiket a Párizsi Onkológiai Központban láttam, egyszerűen nem tudtam feldolgozni. A kemo után pedig havonta vagy kéthavonta kell mennem CT-re, vérvételre és ellenőrzésekre. - a végénél már egy két könnycsepp legurult az arcomról. Harryről lesütött a döbbenet, és a fájdalom.
-Fu...-ennyi volt az első reakciója. Nem is nagyon vártam tőle többet.- Ezt nem tudom elhinni. Egyáltalán nem gondoltam volna. Ez egyszerűen hihetetlen. Egy ilyen törékeny lány ennyi mindent túlélt. DE már minden rendben?
-Igen. Már elvileg meggyógyultam. Már több mint fél éve vége mindennek.
-Lehet kettő kérdésem?- bólintottam.
-Az első. Ha a hajad kihullott, és parókát viseltél, akkor ez most póthaj?
-Igen. A rendes hajam valahogy a vállamig ér.
-A másik pedig egy kicsit személyesebb. Ugye gyereked azért lehet?
-Igen. Az orvos megnyugtatott. Viszont nekem nem lehet nagyon későn, és kisebb is rá az esélyem. Viszont lehet. -erre csak bólintott egyet.
-Köszönöm..- pár perc néma csend után szólalt csak meg a beszélgetőtársam.
-Mit?
-Azt, hogy ezt így elmondtad. Viszont ha megbocsájtasz akkor én most megyek. El kell intéznem néhány dolgot. Holnap találkozunk.
-Rendben. Szia!- Göndörke biccentett egyet, felállt és kiment a szobámból, én pedig ülve maradtam. De csak addig amíg be nem csukta maga mögött az ajtót. Amit az megtörtént én hátradőltem és utat engedtem a könnyeknek és a gondolatoknak.